Cégünk 2006-ban a Kozma László program keretében „Alkalmazott kutatás implantátumok gyógyszerkioldódásának új eljáráson alapuló mérésére” című pályázatával nyert támogatást. A projektben a sztent gyártásához szorosan kapcsolódó nemzetközileg is piacképes terméket kívánunk létrehozni. Projektünk fő feladataként egy minősítő eljárást, valamint egy mérőműszert tervezünk kidolgozni, ami a ma mind elterjedtebb gyógyszerbevonatú implantátumok hatóanyag-kioldódását méri egzakt módon.
A pályázat részeként alkalmazásra kerül két fő kutató vesz részt az új típusú mérőeszköz kifejlesztésében. Mindazonáltal kutatási ismeretek és tapasztalatuk révén hatékonyan hozzájárulnak a vállalkozás fejlesztési céljának eléréséhez is. Az alkalmazott kutatási projekt, melyben az akadémiai, egyetemi, kisvállalati K+F tevékenységet folytató szféra érintettjei dolgoznak együtt, és a projekt által kifejlesztett mérési módszer komoly támogatást nyújt saját gyógyszerkibocsátó sztent fejlesztéséhez is. Továbbá egy meglévő, de csak alapkutatási célokra alkalmazott mérőmódszer alkalmassá tehető gyártási ellenőrző folyamatként vagy akár minősítő eljárásként való használatra is.
![]() |
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával megvalósult projekt |